Lekció: Mt 5,3,16

Textus: Apcsel 11,27-30

Kedves Testvérek!

A felolvasott néhány igevers elsőre talán jelentéktelennek tűnhet az Apostolok Cselekedeteiről írott könyv egészét tekintve, de a jelen helyzetünkben, ha csak a múlt hét eseményeit végigtekintjük, fontos üzenetei vannak.

A tudósítás elején azt olvassuk, hogy egy Agabosz nevű próféta éhínséget jövendöl. Furcsának tűnhet számunkra, hogy mit keres egy próféta az újszövetségben, a keresztyén gyülekezetekben? Hiszen ma már nincsenek próféták, senkit sem hívunk így. Jó felidéznünk röviden, hogy milyen szolgálatot láttak el Isten népe körében a próféták. Nem sámánok, nem jövendőmondók voltak, habár egyes esetekben látták, hogy mi fog történni. Azonban ez a különleges képesség a Szentírás szerint csakis Istentől jöhet és a képesség nem elég önmagában. Ahhoz engedelmesség is kell. Ugyanis a próféta feladata, hogy Isten üzenetét, akaratát a maga módján, a neki adott eszközökkel közvetítse az emberek felé, ha tetszik nekik, ha nem. Jeremiás, Ezékiel vagy Dániel példájából láthatjuk, hogy nem volt életbiztosítás prófétának lenni. Persze, lehetett a könnyebbik utat választani, engedetlennek lenni (tipikus példa erre Jónás) vagy éppen Isten nevében a saját hasznukat keresni (hamis próféták). Mindenesetre a séma, az elvárás nem változik, változott azóta sem: próféta, üzenetközvetítő csakis Istennek teljesen átadott életű, Neki engedelmeskeddő ember lehet. Bizonyos értelemben a korban ők voltak azok, akiket ma „biztonságpolitikai szakértőként“, „tanácsadóként“ neveznénk, csak jóval vallásosabb közegben. Az igaz próféta számára Isten tervének, akaratának megértése volt az első és legfontosabb cél. A kora eseményeit, a lehetséges változásokat, háborúkat, éhínségeket is így értelmezte. A másik fontos feltétel, amit kiolvashatunk a próféták életéből, hogy soha nem cél nélkül, értelmetlenül láttak a jövőbe, hirdettek valamit. A mondanivalójuk mindig az volt, hogy azzal, amit Isten tesz, vagy meg fog tenni, azzal célja van, azzal akar valamit, arra fel kell készülni! Ígyhát nem véletlen, hogy Keresztelő Jánost Illéssel azonosították, de még Jézust is és mi magunk is azt mondjuk, hogy Ő volt a legfőbb próféta, aki Isten akaratát elénk tárta. Az Ő prédikációja is így hangzott: térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa!

Így ha nem is nevezzük egymást prófétának, megmarad a feladat, a funkció számunkra is. De jó lenne, ha keresztyén emberként, gyülekezetként mi is Isten akarata felől kutakodnánk, azt szeretnénk megérteni! Hogy amikor megnézzük a híreket, felmegyünk a világhálóra, beszélgetünk egy sör, bor mellett egymással a világ dolgairól, a lehetséges jövőről, akkor felmerülne a kérdés: mir akar az Úr tőlünk? Nekünk mi a szerepünk? Mit kell tennünk? A Sátán egyik legnagyobb hazugsága, hogy nekünk nincs dolgunk, mi ahhoz kicsik vagyunk, nekünk túl kényelmes az életünk… A konfirmandusok is megtanulják majd, hogy próféták nemcsak a Szentírásban vannak, nemcsak Jézus volt, hanem, Őt követve nekünk is azzá kell lennünk: megkérdezni: mit akar Isten? Mit kell tennünk?

Az pedig, amit Agabosz lát és megjövendöl, egybecseng Jákób fiának, Józsefnek a jövendölésével. József megfejtette a fáraó álmát, előre jelezte az éhínséget, így volt ideje Egyiptomnak felkészülni rá, hosszú távon pedig döntö szerepet játszott Izrael történetében. Agabosz azt jövendöli, hogy éhínség lesz. Először is azt látjuk, hogy nem hiteget, hanem felhívja a figyelmet a veszélyre. Nehéz idők jönnek – mondja. Nehéz idők jönnek – mondjuk mi is. A világháború szélére kerültünk, minden nap azért kell imádkoznunk, hogy béke legyen. Nem azzal teszünk jót, ha a homokba dugjuk a fejünket, hanem ha felkészülünk arra, hogy az ember a 21. században is ember marad, a maga megromlottságával. Ne bízzunk emberekben, ne számítsunk tőlük se jóra, se békére, de Istentől annál inkább kérnünk kell. Mert ha megmenekülünk, azt is Neki, az Ő csodálatos, mérhetetlen irgalmának köszönhetjük. Agabosz tehát egy nehéz időszakot jövendöl, amire a keresztyéneknek fel kell készülni. Vele később még találkozni fogunk, hiszen majd ő jövendöli meg Pál elfogatását, meghurcolását is.

A történet tanúsága nem az, hogy mindenkinek szakképzett szakértőnek, politikusnak, virológusnak kellene lennie. Azonban az mindenképpen, hogy megkérdezzük, mit akar Isten? És az is mindenképp feladatunk, hogy beszéljünk a problémákról, gyülekezetként is elmondjuk a félelmünket és a tőlünk telhetőt megtegyük a szeretteinkért, a mieinkért, mert ezt az Úr el is várja tőlünk.

Ezért örülök, ha a történelmünket, a nemzeti ünnepeinket együtt ünnepeljük, szemléljük és nem emberi érdekeket kiszolgálva, hanem benne Isten tanítását, akaratát keressük. Ezért szükséges az, hogy a mi szintünkön szembesüljünk az előttünk álló kihívásokkal és közösen keressük rá választ.

Ugyanis Agabosz próféciája összefogásra készteti a gyülekezetet. Nem kezdenek el vitatkozni, hogy ez valóban így lesz-e, nem kezdenek el legyinteni, hogy ehhez nekik semmi közük. Hanem ha így lesz – mondják -, akkor felkészülünk! Összegyűjtik, amilyük van, és segítséget küldenek oda, ahol szükség van rá. Senkiről nem feledkeznek meg. Ez a felelős magatartás kell, hogy példa legyen előttünk is.

Az első keresztyének korában a rossz termés, szárazság, éhínség viszonylag gyakori jelenség volt és ezzel együtt a lázadások, felkelések, háborúk is az éhínségek közepette jobban lágra kaptak. A keresztyének nemcsak egymást segítik, mentik meg az éhhaláltól, hanem a békességet, mondhatni a stabilitást is munkálják. Pedig az állam kezdi el őket üldözni. Nekem a rész olvasásakort a Hegyi Beszéd hangzott vissza: „Boldogok, akik békességet teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek.“ Az is látszik, hogy mennyire másképp, egymásért, a jóm érdekében, áldozatokat hozva képesek Krisztus tanítványai gondolkozni és cselekedni. Erre van ma is szükség! Ezt kellene látni rajtunk! Nem elég azt mondani, hogy „nem vagyok háborús uszító“, de közben otthon nincs békesség, folytonos a zsörtölődés, veszekedés, a rosszindulat. Ugyanis ezeken a keresztyéneken elsősorban azt látjuk, hogy átadták az életüket Krisztusnak. Nem önmaguk hasznát keresik. Így a megoldás sem ugyanaz. Nem perlekednek, nem háborúznak, nem lázadnak, hanem összefognak. Segítik azokat, akiket tudnak, azzal, amijük van.

Testvérek! A békesség, a másik megsegítése, egy jobb világ megteretmése a mi feladatunk. Helyettünk – ahogy látjuk – más nem fogja ezt megtenni. Másnak nem érdeke, a világ ezt nem akarja. És amíg máshol a fegyverekre, háborúkra pocsékoljuk el a világ összes vagyonát, főként a mi dolgunk ez ellen imádsággal és tettekkel harcolni és Krisztust hirdetni. Helyettünk ezt más nem fogja megtenni és a tét nagy: a jövőnk.

Kijózanító üzenet ez testvérek, mert benne van az is, hogy amikor beköszönt a baj, nem okolhatjuk Istent. Mert a figyelmeztetés elhangzott, nem egyszer. Ha nem tesszük, ami a feladatunk, ha mi nem fogunk össze, ha nem töltjük be a prófétai tisztünket, akkor a saját bukásunkat készítjük elő, akkor olyan emberekké válunk, akik látják a gonoszt és nem tesznek ellene semmit.

Az első keresztyéneknek sem volt illúziója. Tudták, milyen a világ, ezértigyekeztek máshogy élni és minden nap várni Krisztus visszajövetelét. Erre készültek testben, lélekben. Ma az örökkévalóság vasárnapja van. Vajon mi mennyire hívjuk, várjuk, reménykedünk benne? Nem azért vagyunk erőtlenek, mert rég kikopott belőlünk, a hitünkből az örökkévalóság, Krisztus uralmának, visszajövetelének várása? Enélkül nem sok hasznát veszi nekünk az Úr és a világ sem.

Tanuljuk meg tehát Istent segítségül hívni, az Ő akaratát megkérdezni, megérteni minden időben. Ne legyünk restek a nehézséget vállani, ha kell, mert ahogyan a régi zsidó mondás tartja: „ha megmentesz egy életet, az egész világét mented meg.“

Ámen.