Textus:Ézs 49,14-26

Ünneplő gyülekezet, kedves Testvéreim!

Ebben az évben úgy adódott, hogy a Nemzeti Összetartozás Napja, a trianoni országcsonkítás napja egybe esik a pünkösd előtti bűnbánati héttel. Történelmi, régi gondolatmenet kapcsolja a nemzeteink tragédiáit a bűnbánattal. Már Kölcsey Himnusza is így szól: „Hajh, de bűneink miatt gyúlt harag kebledben…“ Bibliai gondolkodás, természetszerű, hogy a tragédiákban el kezdjük keresni a felelősöket és természetesen a magunk bűneivel, hiányosságával is számot vetünk. A babiloni fogságba került Izrael is elvégezte e keserű számadást. Valakik önként, mások pedig a próféták révén látták be, hogy a próféták figyelmeztetése valósággá vált. Ezen túl vannak, ezen túl vagyunk. Nem szeretném e bűnbánatot azonban elbagatellizáni, mert minden, amiről ma szó lesz, innen indul.

1. A történelem korlátai közzé szorítva.

A tragédiák sorát átélt Izrael, az elhurcolt, hazájuktól távolra került emberek már pontosan tudták, mi vezetett a helyzetükhöz. Annyira, hogy kiutat sem láttak már belőle. A bűnbánattal együtt alapjaiban omlott össze az Izrael Istenében vetett hit és bizalom is. Úgy élték meg az emberek, hogy a nagyobb, gazdagabb, erősebb népek legyőzték őket és az istenüket. Mivel a tragédiákban mindig felelősöket, bűnösöket keresünk, ezért mi magunk is mind egyéni életünkben, mind pedig a nemzetünk tragédiáiban ezt tesszük. Sok szakértő, történész sokféleképpen rávilágított, hogy mit hogyan lehetett volna máshogy csinálni, míg mások azt mondják, hogy a gazdasági, harcászati, demográfiai helyzet miatt nem tudtuk a tragédiát elkerülni. Bár a tragédiáinkról való eszmefuttatásaink a kiskocsmáktól kezdve a tudományos akadémiáig mindig vita tárgyát képezik, a népünk lelkébe szinte beleégett valami keserű belenyugvás a dolgokba: mi vagyunk a különcök, a szerencsétlenek, a kicsik, a kevesek. Azt mondjuk ki, ami emberi szemmel, eszközökkel mérve igaz is: a nagy legyőzi a kicsit, az életrevalóbb, az erősebb győz, a gazdagabbnak sokkal könnyebb, mint a szegénynek. Hiába a jóság, az igazságba vetett hit, ha a számok, a tények ennyire makacs dolgok. Életünk megannyi nehéz helyzetében gondolhattunk ehhez hasonlókra. Izrael keserű lemondása szólal meg panaszában: „Elhagyott engem az Úr, megfeledkezett rólam az én Uram!“ Talán nem csa k a múltra gondolva, de a kétes jelenbe és jövőbe tekintve is lehetünk ilyen borúlátók. Ijesztőek a körülöttünk és köztünk történő folyamatok, társadalmi feszültségek, háborús hangulat. Győzelemnek, békének, növekedésnek sem ígérete, sem jele. Izraellel együtt pedig azt is megtanulhattuk, hogy pusztán az Úr neve nem ment meg. Értem ezalatt azt, hogy nem várható el az Istentől, hogy ránk ne vonatkozzanak az ember bűne által megrontott világ makacs törvényei. Nem várhatunk kér vereség után győzelmet, mert erre semmilyen garancia sincs. Sőt: emberi mértékkel nézve esélytelenek vagyunk. De necsak a népünkre gondoljunk, hanem benne magunkra is: a saját elbukásainkra, az idő múlásának, a személyes tragédiák bekövetkezésének makacs tényével; azzal, hogy sokszor akár még ártatlanul is mások bűnének áldozatai vagyunk. Jusson eszünkbe, hogy Jézus mondta: „e világony nyomorúságotok van.“ Úgy is imádkozott: „nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem hogy szabadítsd meg a gonosztól.“ Mert a Szentírás szerint a háborúknak, emberi kapcsolatok megromlásának, az igazságtalanságnak az oka mi magunk vagyunk kivétel nélkül. Így a mai napon sem tehetünk mást, mint bűnbánattal hajtjuk meg fejünket és bevalljuk, hogy még arra sem vagyunk méltóak, amink van, amink maradt. 105 évvel az országcsonkítás után kérdezzük meg: a maradékkal jól éltünk? Tanultunk a hibáinkból? A válaszunk pedig erre nem lehet őszintén igen. Azóta is a történelem korlátai, a nyomorúságba szorulva élünk. E nyomorúság oka pedig nem külső hatalom, nem elnyomók fegyvere, hanem a lelkünk nyomorúsága. Mert ha valóban Jézuséi lennénk, akkor nem is lenne kérdés a határvonal, a beszélt nyelv vagy a származás, mert Isten Országában ezek ismeretlen fogalmak.

2. A gyógyulás útja Isten szeretetete.

Milyen szép, gyönyörű ige és ígéret a válasz Izrael borúlátásra! Milyen nagy szeretet folyik át ezeken a szavakon! Sok-sok igéskártyán, internetes bejegyzésben olvashatjuk ezeket a bíztató Igéket: az Úr a tenyerébe vésett, még az anyánál is jobban szeret, ő nem feledkezik meg rólunk, hanem fényes jövőt adn nekünk. Első dolgunk ezekkel a mondatokkal, hogy elhisszük, szívünkbe zárjuk őket. Hogy eljussunk oda, hogy az előbb hosszan ecsetelt indokokra, érvekra, bűnbánatra válaszként mindig odategyük: Isten ennek ellenére szeret minket. Az igének – szépsége mellett – éppen az a nehézsége, hogy e szeretetet értelmeznünk kell. Mert ennek a szeretetnek vannak tulajdonságai, sőt: előfeltételei:

– Az Isten irántunk való szeretetét nem befolyásolják a velünk történő negatív események. Az Ő szeretete nem úgy működik – noha sokszor próbáltuk már így láttatni -, hogy a nagy, a maga igazságát jobban hangoztató, erős népeket jobban szereti az Úr… meg a fiatalabbat, egészségesebbet, fehérebb bőrűt… ezek a mi értékítéleteink, nem az Övé. Ha még nem is látványos, ha még is fényes sokszor, az Úr szeretete elérhető, sőt, még jobban megragadható a gyengék, legyőzöttek, elesettek számára. Egyszerűen már csak azért is, mert az ő lelkük jobban észleli, éhezi ezt a szeretetet. Hatalmas ajándék meglátni, hogy amíg ez élet tart, addig nincs az a mélység, szakadék, szenvedély, nyomorúság, amiből ne lehetne az Úr szeretetéhez menekülni, amelyből ne lehetne Jézus Krisztushoz kiáltani. Az Isten szeretetét még a halál ténye sem csökkenti, mert a bűnös embert szereti az Úr, a bűnt gyűlöli és éppen ezért van a Jézus feltámadásán alapuló, jó reménységünk afelől, hogy a halál sem szakít el Isten szeretetétől. Ézsaiás megannyi képpel igyekszik a nép elé tárni, hogy Isten szeretete felülírja a történelem és az emberi gyarlóság törvényeit és felemeli a szemünket arra, hogy meglássuk: akik ma vesztesek, holnap győztesek lehetnek, akik ma meddők voltak, holnap már gyermeknek örülhetnek, akik ma elnyomottak, azok holnap szabadok lehetnek. Mert nincs az a birodalom, zsarnoki hatalom, amely egyszer össze ne omlana, amelynek ne lenne vége.

– Az Isten szeretete nem elfeledtetni akarja a múltat, hanem rendbe tenni. Izrael nem élhet úgy, mint a büntetés előtt. Nincsen egyikünk sem felmentve a megtérés szüksége elől. Nem Izrael miatt, nem emberek miatt lesz fényes a jövő, ne higyjünk az újabb és újabb hamis messiásnak, hanem az Úr ad gyógyulást. A bűn világát felforgató erő a megtértek életében van. Minél többen adják át az éleüket Krisztusnak, annál kevesebb háború és nyomorúság, igazságtalanság lesz e világon. Éppen ezért a keresztyénség nem mese, nem elmélet, hanem haladéktalanul megvalósítandó gyakorlat, az élet feltétele. Talán ezt is újra és újra tisztáznunk kellene magunkban.

Nektek, Testvéreim, az egyházunknak és magyar népünknek csak ezt a gyógyulást kívánhatom. Hívjuk és várjuk a Szentlelket, aki tanítson bennünket arra, hogy minden ember előtt jó példák lehessünk, történjék velünk e földön akármi. Hála legyen Jézusnak: miénk a menny örökre! Ámen.