Textus: Ézs 1,1-17

Testvéreim!

Egy változó, súlyos problémákkal terhelt világban úgy tűnik, csak egy dolog nem akar változni: az ember. Ez Ézsaiás szomorú meglátása, ez az, ami ellen felemeli a szavát: vészhelyzet, sőt: végveszély van! Az az Izrael, amiben él, egy apró, jelentéktelen ország az ókori Közel-Keleten, ráadásul véres háborúzások közepette egy új nagyhatalom van felemelkedőben: Babilon. A véres háborúkat betegségek és gazdasági visszaesés kísérik, mégis Izrael úgy tesz, mintha mi sem történt volna. Mindenki éli – egyre nehezebben – a saját maga megszokott életét és a változást a politikusoktól, nagy emberektől és természetesen Istentől várja. Emellett az ember hajlamos panaszkodni a nehézsége miatt, másokat okolni és különböző „jótanácsokat“ megfogadni, szövetségeseket és kiskapukat keresni. Nemcsak mi, mai emberek akarunk túlélni, hanem ezt a mentalitást hordozzuk évezredek óta. Ézsaiás erre a gyengepontunkra mutat rá: mindent csináltok, csak azt nem, amit kellene! Mindenhez hozzányúltok, csak ahhoz nem, amihez már régen hozzá kellett volna nyúlni: az Istennel való kapcsolatotokhoz. Elhagyottak vagytok, mint Sodoma és Gomora? Olyanok vagytok, mint a kunyhó az uborkaföldön? Imádságotok nem talál meghallgatásra? Azért, mert az Isten-adta megoldás, az Általa akart változás nem kell. Ne gondoljuk ezt amolyan vészmadárokdó, tipikusan egyházias, de megfoghatatlan ostorcsattogtatásnak, mert mind a lélekben, mind pedig a tettekben történő változásról van itt szó: az élet útjáról. Mózes Izrael népének honfoglalása előtt beszél az élet és halál útjáról (5Móz 30). Ézsaiás a Mózes által felállított kritériumok alapján vonja kérdőre hallgatóit. Mondandóját két rövid, de annál súlyosabb és fájdalmasabb mondattal igyekeztem összefoglalni.

1. Egyáltalán van bármi közötök Istenhez? – foglalhatnánk össze Ézsaiás kemény szavait. Persze, ilyenkor megszólal bennünk (bennem is) a megsértett büszkeségem: hát hogyne lenne? Lelkészek, presbiterek, adakozó és aktívan szolgáló keresztyének vagyunk. Kinek lenne köze az Úrhoz, ha nekünk nem?! Ézsaiás nem akárkikhez szól: a választott néphez, a kora egyházához, hívőihez, kiválasztottaihoz. Azokhoz, akik nem vették komolyan a hűségük vagy a hűtlenségük súlyát, akik számára a hit már csak egy hagyománnyá, vallásoskodássá és elméletté vált. Olyan embereknek, akiknek nem volt ismeretlen a Törvény, de már nem is volt fontos, hiszen Ezékiás idejében mélyreható vallási reformokra volt szükség. Az elméletet jól tudta Izrael, talán meg is tudta magyarázni mindenki a maga viselkedését a kisembertől a vezetőkig. Ösztönösen mutogattak a hatalmasokra, a szomszéd népekre, a pogányokra, a gonoszokra. Ézsaiás kórisméje viszont egészen más: Izrael elpártolt Istentől, már nem is ismeri és tetőtől talpig csupa seb és zúzódás. Már nincs ép hely rajta, már nincs hova ütni. Hiába szólt Isten, figyelmeztetett, fenyített, mit sem használt. A kegyelmi időt nem használta ki Izrael, és noha túl volt hatalmának csúcsán, nem volt hiány a gazdag és befolyásos emberekből, az Isten által kötött szövetségnek nem tett eleget. Ahogyan Mózes tanúul hívta az eget és a földet, amikor az élet és a halál útját ismertette, Ézsaiás is ugyanígy tesz: „Halljátok meg, egek, figyelj ide, föld, mert az Úr szól: Fiaimat fölneveltem, fölmagasztaltam, de ők elpártoltak tőlem! Az ökör ismeri gazdáját, a szamár is urának jászlát, de Izráel nem ismer, népem nem ért meg engem. Jaj, vétkes nemzet, bűnnel terhelt nép! Gonosz utódok, romlott fiak! Elhagyták az Urat, megvetették Izráel Szentjét, elfordultak tőle!“

Nemrég ünnepeltük Kölcsey Himnuszának 200. évfordulóját. Nemzeti imádságunk is visszatekint népünk bűneire, az időről-időre visszatérő tragédiákra. Ézsaiás is azt írja, hogy hiába a büntetés, hiába perzselték fel az országot, lett elpusztítva oly sok ember otthona, Izrael nem tanult.

Ezzel a fájó igazsággal nézett szembe nemzeti imádságunk szerzője is és nekünk is ezzel a fájó imádsággal kell szembenéznünk. Nem jut a hitéletünk, házasságunk, a különféle problémáink, bűneink megoldása egyről a kettőre? Azt látjuk, hogy hiába a világ mérhetetlen gazdagsága, tudományos és technológiai fejlettsége, ha azt kizsákmányolásra, háborúra és pusztításra használjuk? Hát nem volt elég kettő atombomba, még több kell? Nem volt elég két világháború, kell még? Vagy ahogy Ady mondja: nekünk Mohács kell? Látjátok, testvéreim, egyáltalán nem mindegy! Sokszor ezen a ponton megkapom fiataltól és időstől, hogy de hát mit tudunk mi tenni? Hiszen mi egyszerű kisemberek vagyunk. Miért nem hirdetjük ezt a hatalmasoknak? Gyengék, betegek, jelentéktelenek vagyunk mi a lejtmenet megállításához. Úgysem rajtunk múlik…. Az az izraeli ember is ugyanezt mondta, akihez Ézsaiás szól. Egyaránt szól a vezetőkhöz és a néphez. Ami az egyszerű emberek között történik, amit ők képviselnek, az történik nagyban is. Mások bűne nem ment fel a sajátunk alól. Einstein mondta, hogy a világon nem azokkal van a legnagyobb baj, akik a gonoszságot cselekszik, hanem azokkal, akik látják, de semmit sem tesznek ellene.

Hála legyen az Úrnak, megtartattunk, itt vagyunk még, ezért nem jutottunk Sodoma és Gomora sorsára… de vajon meddig van időnk? Sokan mondják, hogy a 25. órában vagyunk…

2. Istennek egy ilyen emberiség „bohóckodására“ nincs szüksége. Nagyon fontos és súlyos dolgot mond Ézsaiás: ilyen világban, ilyen lelkülettel ne csodálkozzunk, hogy Isten elfordul tőlünk. Azt várja és abban akar segíteni, hogy az ember megváltozzon, hogy az életet és az élet útját válassza, de a gonoszság eltűrésében és melengetésében nem partner. Az ember bűne nem fér meg az ő szentsége mellett (ez visszatérő motívum Ézsaiás könyvében). Mi mit szólunk, ha nekünk mondja az Igén keresztül: összegyűltük minden vasárnap a házamban? Inkább ne gyertek? Imádkoztok hozzám minden nap? Nem érdekeltek! Bezárom a fülem és elfordítom a fejem! Mert a ti vallásoskodásotoknak semmi, de semmi köze nincs hozzám! Hiába a liturgia, adomány, ilyen áldozat, olyan munka, ezekkel csak magunkat áltatjuk, de Ő átlát ezeken. Ezekkel Istent nem lehet lefizetni, hogy elnézőbb legyen. Jézusban nem azért jött, hogy azt mondja: „az Atyám elnézőbb lesz ezentúl, azt csináltok, amit akartok”, hanem az életét adta, hogy lássuk döntéseink árát és lehetőségünk nyíljon a kapcsolatunk rendezésére Vele és egymással. Ez utóbbira hívja fel Ézsaiás különösen az ember figyelmét. Nemcsak ő, hanem a zsoltárok, a próféták egész sokasága és maga az Úr Jézus is azt mondja, hogy ha Istent tisztelni akarod és szeretni, akkor ne az áldozatodat hozd, hanem fordulj az embertársad felé. „Nem mindenki megy be a mennyek országára, aki azt mondja: Uram, Uram!, hanem az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát. Ökumneikus imahéten most különösen is a keresztyénség szétszakadozottságát kell bűnünkként Isten elé hozni, mert akár a háborúban szembenálló, nevükben keresztyén egyházakat látjuk, akár a saját magunk mentalitását, bizony úgy élünk, mintha nem mondta el volna világosan, hogy „arról tudják meg az emberek, hogy az én tanítványaim vagytok, hogy szeretitek egymást.“

Ézsaiás így mondja: „Mossátok tisztára magatokat! Vigyétek el szemem elől gonosz tetteiteket! Ne tegyetek többé rosszat, tanuljatok meg jót cselekedni! Törekedjetek igazságra, térítsétek jó útra az erőszakoskodót! Védjétek meg az árvák igazát, képviseljétek az özvegy peres ügyét!“ Sokszor minden energiánkat felemésztik a villogásaink és az ellentéteink, holott Jézusnak összetartó, cselekvő egyházra van szüksége.

Nem kell feltétlenül nagy dolgokra gondolnunk, Ézsaiás sem azt kéri, hogy váltsuk meg a világot. Hála legyen Jézusnak, ezt Ő megtette, nekünk már nem kell. Abból sosem sül ki jó, ha az ember megváltósdit játszik. Ezt mondja: tégy jót azokkal, akik körülötted, melletted vannak. Teréz anya azt mondta: „Ha meg akarod változtatni a világot, menj haza és szeresd a családodat.“ Miért? Mert az ilyen apró, semminek tűnő dolgoknak kellene mindennapossá válnia, megsokasodnia és ezzel megváltoztatni a világ alakulását. Nem lehetetlen, nem mennyei dolog, hogy a tudásunkat, hatalmunkat és az erőnket jó dolgok cselekvésére használjuk fel.

Az ige kicsengése valóban ijesztő és vészjósló, ébresztő és figyelemfelkeltő. Ne vegyük el ennek az élét. Sokszor mondják, hogy már a 25. órában vagyunk és éppen ezért nem mindegy! Persze, Isten nélkülünk is mindenható, nélkülünk is bármit megtehet, de ránk vár, hogy tegyük a dolgunkat, hogy megtapasztaljuk a jó irányba történő változást. Ez pedig mindig bennünk kezdődik. A „jó, jótett” héber megfelelője a jáţab [igéből származik]: örülni, örvendezni, elégedettnek lenni, jól érezni magát, valamit széppé tenni.

Az élet és a halál útja között kell a 25. órában választanunk. Ha Jézus egy elpusztított világba, szétroncsolt családjainkba, kizsákmányolt népek közzé érkezik, nem takarózhatunk azzal, hogy mi nem tudtunk ellene tenni. Nem mondhatjuk azt, hogy túl kicsik voltunk a feladathoz, mert csak a kicsinyhitűségünkről teszünk tanúbizonyságot. A felelősség rajtunk van.

Engedelmeskedjünk Istennek és engedjük, hogy bennük és általunk is ezt a világot jobbá és szebbé tegye. Olyanná, amilyennek Ő látni akarja. Kérjük Szentlelkének segítségét, várjuk az Ő országát! Ámen.

Imádság:

Urunk, te a rabszolgaságból szabadságra hívtad népedet. Adj erőt és bátorságot, hogy megkeressük azokat, akik igazságtalanságot szenvednek. Láttasd meg velünk, hol van szükség, hogy segíthessünk. Szentlelkeddel gyűjts össze pásztorunk, Jézus Krisztus egy nyájába.

Örök isten! Tekints mindazokra, akik most szent közösségben összegyűltek. Küldd el őket arra a szolgálatra, amelyet nekik szánsz. szentlelkeddel biztasd őket, hogy továbbra is elmondják történetüket, hogy jót tegyenek, és teremtett világod javáért törekedjenek az igazságra. Támogasd őket, hogy eggyé legyenek, hogy a világ elhiggye, egyszülött Fiadat, Jézust azért küldted, hogy a világnak élete legyen. Ámen.