Kedves Testvéreink! A mai napon, papíralapon kihordott igehirdetések online változatát itt találhatjuk. Áldott elcsendesedést kívánunk!

 „Emlékeztesd őket arra, hogy rendeljék alá magukat az uralkodóknak és a felsőbbségnek: engedelmeskedjenek, és legyenek készek minden jó cselekedetre. Senkit se szóljanak meg, kerüljék a viszálykodást, legyenek megértők, teljes szelídséget tanúsítva minden ember iránt.  Mert valamikor mi is esztelenek, engedetlenek, tévelygők voltunk, különféle kívánságok és élvezetek rabjai, gonoszságban és irigységben élők, egymástól gyűlöltek és egymást gyűlölők. De amikor megjelent a mi üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete, nem az általunk véghezvitt igaz cselekedetekért, hanem az ő irgalmából üdvözített minket újjászülő és megújító fürdője a Szentlélek által, akit kitöltött ránk gazdagon Jézus Krisztus, a mi Üdvözítőnk által, hogy az ő kegyelméből megigazulva reménységünk szerint részesei legyünk az örök életnek.” –  Tit 3,1-7

Kedves Testvérek!

            A Bibliaolvasó Kalauz a mai napra ezt az Igét ajánlja fel a mi számunkra, így került most elénk a Tituszhoz írott levél. Ez a levél, amelynek időszerűsége talán ezekben a napokban, hetekben még jobban kiéleződik. Magának a levélnek a célja az volt, hogy útmutatást nyújtson Titusz számára, hogy milyen teendők várnak rá a krétai gyülekezetben.

A páli levelekben mindig lenyűgöző, hogy mennyire emberiek tudnak lenni. Nem igyekszik egy tökéletes képet festeni. És hogy milyen is az ember?! Feledékeny. Gondoljunk bele hányszor vissza kellett már fordulnunk az otthon hagyott maszkért, vagy hányszor álltunk a bolt polcai között tanácstalanul, hogy „miért is jöttünk?”. Hányszor hallunk erőt, vigasztalást, reményt keltő szavakat, melyeket elfelejtünk. Emlékeztetni kell bennünket. Ez az, amit Pál is tudott, és meg is hagyta Titusznak, így kezdi a harmadik fejezetet: „Emlékeztesd őket…” Majd hét dolgot sorol fel, hogy mire is kell emlékeztetni az akkori krétai gyülekezet, és emlékeztet bennünket is az Ige. 1.) Rendeljék alá magukat a hatalmasságoknak, 2.) engedelmeskedjenek (vö. Róm 13,1-7), 3.) legyenek kész minden jócselekedetre, 4.) senkit se szóljanak meg, 5.) kerüljék a viszálykodást, 6.) legyenek megértőek, 7.) teljes szelídséggel legyenek minden ember iránt. Ezekre magunkat is emlékeztetnünk kell és érdemes. De nem csak arra hívja fel a figyelmet Pál, hogy mire jó figyelni keresztyénként, hanem arra is emlékezteti az olvasót, hogy milyen bűnös állapotból emelt ki minket Isten. A harmadik vers rámutat, hogy milyen az ember önvalójában, hogy milyen Isten nélkül. Az ezt követő szakasz (4-7 versek) pedig megmutatják, hogy milyen az ember Istennel. Milyen mikor felismeri és elfogadja Isten jóságát és kegyelmét.

Fontos tudnunk, hogy az akkori hatalom ellenséges volt a keresztyénekkel szemben, bennük egy, a zsidóságból kiszakadó, ismeretlen vallást láttak, akik megtagadták a kötelező császárkultuszt és egyedül Jézus Krisztust ismerték el Uruknak. Ebben a helyzetben Pál arra hívta fel a figyelmet, hogy a hatalom (bármilyen gyarló is legyen), Istentől kapta a megbízatását, hogy fenntartsa a rendet és gondoskodjon az emberekről. Amíg törvényeivel ezt teszi és nem lép fel Isten igéjével ellentétesen, addig a keresztyéneknek kötelességük engedelmeskedni. Ha az állam az akkori átlagembertől azt várta el, hogy dolgozzon és munkálkodjon az ország – a császár javáért, mennyivel inkább igaz ez a keresztyénekre, akik az államhatalomnak engedve szolgálhattak egymásnak is és kereshették közösségeik boldogulását. Engedelmeskedni Istennek és engedelmeskedni a hatalomnak (ez a sorrend nem változtatható!) csak a jót cselekvés lelkületével, Jézus lelkületével lehet. Egy kedves teológiai professzorunk mondta: „a keresztyén ember élete teljes egészében politika.” Jézus nem azt akarta, hogy húzodjunk vissza, de azt sem, hogy minden emberi gyengeséggel rendelkező, sokszor zsarnoki hatalomnak hódoljunk be, hanem mutassuk meg széles körben azt az élet(módo)t, melyet hívő emberként élhetünk. Pál ehhez az életvitelhez ad útmutatást, melyet minden időben, minden helyzetben, munkától, életkortól, egészségi állapottól élhetünk. Ez az útmutatás és életvitel van összhangban Isten nevének megszentelésével, az Ő akaratával és ezáltal (is) teljesedik ki Isten Országa, mely örökké megmarad.

                Most mikor minden más, mint eddig volt, most, mikor valóban szükséges magunkat emlékeztetni, most, mikor lassan készülődünk advent ünnepére, most, mikor kénytelenek vagyunk otthonainkba húzódni, tudjunk rácsodálkozni erre a kegyelemre, most, mikor „megjelent a mi üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete”. Nem azért mert kiérdemeltük, vagy megdolgoztunk volna érte, hanem pusztán azért mert kegyelmes hozzánk. Ennek a kegyelemnek különböző mivoltait is megmutatja nekünk az Ige: „jóság”, „szeretet”, „irgalom”. Sokszor nem értjük Isten kegyelmét, érthetetlen a számunkra. De nem is az a fő kérdés, hogy értjük-e vagy sem, hanem az, hogy el tudjuk-e fogadni? Ha elfogadtuk, merjük-e élni? Merjük-e vállalni az Istennel való életet. Félreértés ne essék: ez a nehezebb, de helyesebb élet. Egy másik professzorunk mondta: „a keresztyén ember mindig a nehezebb utat választja.” Adjon erőt nekünk ehhez az élethez a Szentlélek Isten, hogy reménységünk legyen ebben a nehéz időszakban és életünk minden napján. Ámen.

Imádság

Áldott légy, üdvözítő Istenem, hogy most is uralkodol ebben a világban. Uralkodol azokon is, akik nem ismernek téged. Uralkodol mindenen, ami él. Áldott légy, üdvözítő Istenem, hogy majd legyőzöd minden ellenségedet, elhozod az örök béke országát, amelyet tieidnek készítettél, és te leszel minden mindenekben. Áldott légy, üdvözítő Istenem, hogy engem is elhívtál eljövendő országodba. Könyörgök hozzád, üdvözítő Istenem, ragadj meg és vezess engem, hogy bejussak országodba. Állíts meg a széles úton, amely kárhozatba visz. Kényszeríts a keskeny útra, amely örök életre visz. A mindennapi munka lázában, a hétköznap rohanásában és kísértéseiben szabadíts meg az anyagiak szerelmétől, szabadíts meg az életemért aggódástól, szabadíts meg az emberek félelmétől. Tartsd éberen énbennem azt az egy gondot, hogy keressem először országodat és annak igazságát. Hálával dicsérlek, üdvözítő Istenem, hogy mindennapi munkámban reád tekinthetek, és téged szolgálhatlak. Ámen.

Reményik Sándor: Kegyelem

Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal –
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótalanul, gondolattalanul
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!

S akkor – magától – megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.
Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.

Akkor – magától – szűnik a vihar,
Akkor – magától – minden elcsitul,
Akkor – magától – éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.

Ez a magától: ez a Kegyelem.