Nemrég a váncsodi lelkészi hivatal iratai között találtunk rá erre a prédikációra. A prédikáció szerzője nincs megnevezve, de az elmondások helye és dátuma igen:
Nagyszántó – 1884. január 1.
Körösszegapáti – 1886. január 1.
(Váncsod?) – 1889. január 1.
A prédikációt az eredeti helyesírás szerint közöljük. Mivel a kézirat rossz állapotban van, ezért néhány szót nehezen lehetett kiolvasni, ezeket szögletes zárójelben, kérdőjellel közöljük.
A prédikációt két nagy teológiai irányzat határozza meg: (1) a Prédikátor könyvéből vett bölcsességirodalom teológiája, üzenete, mely szerint Isten kezéből kell a jót és rosszat egyaránt elfogadnunk, végig meghúzódik a prédiációban. E szerint az élet történéseit nem mindig kell és nem is lehet megmagyarázni, ez fakad az emberi mivoltunkból. (2) A 19. századi protestáns egyházi életben erős pietizmus nyomait is fellelhetjük a prédikáció egyes elemeiben: a bűn büntetésének automatikus, egyértelmű voltának hangsúlyozásban és ebből fakadóan a megtérés és jócselekedet sürgetésében. Nemcsak helyi szinten érdekes lelki táplálék – hiszen ez gyülekezeteink legrégebbről fennmaradt prédikációja, de egy érdekes kortörténeti dokumentum is, amely betekintést ad az akkori vasárnapi istentiszteletek, kegyesség, lelkiség világába.

Új évi

Alapige: Préd 1:9. A mi vólt, ugyan azon, a mi ezután is lészen és a mi most lészen, úgyanazon a mi ennekútána is lészen és semmi sincs új dolog a nap alatt.

Egy esztendő nem nagy idő; mint egy rövid álomnak tüneményei, úgy repülnek annak siető napjai sebes szárnyakon az enyészet éjelébe mi felettünk el; még is millióknak szerencséjét és balsorsát, boldogságát és veszedelmét, életét és halálát hozza és viszi magával. És nekünk csak egy esztendőnek eseményeiről sem lehet tudomásunk! Itt állunk a kétes jövendő első napján, nem tudjuk kedvező vagy mostoha végzetünk, életünk vagy halálunk közelget-e felénk.

De Isten, ki az időknek és esztendőknek mindenható Ura, kezünkbe adta nekünk a jövendőnek kulcsát, ezt iratván be szent könyvünkbe: a mi volt, most is vagyon, és a mi következik, immár megvólt.

Felvett szent igénk szerint elmélkedjünk az új év felett és vizsgáljuk meg azt levonva belőlük a tanulságot.

Életemnek lejárt esztendei! Hova tüntetek el? Hol keressen elmém titket, hogy belőletek felidézzem lelkemnek tükrére a jövőt, mely mint setét éj húzódik húzódik felém? Ki támaszthatja fel a hajdankor már elmaradt hőseit, kiknek porait évezredek fergetegei szétszórtak, hogy hirdessék az elmúlt évszázadok nagyszerű eseményeit? Ki hozná vissza ama bóldog [időket] melyekben atyáink a földet kezdték művelni és azon dúsan tenyésző gabonájuknak zsengéjéből áldoztak Istennek? Ki mútathatná meg a helyet, hol szenvedő [keserűség] gyászkönnyei áztatták a földet? Ki kutathatná meg az esztendőket, melyek valaha vóltanak – minden áldást és csapást, melyek valaha embert boldogítottak és sújtottak; ismerni kellene annak a múltat minden részében. Jaj, de mily parányi rész – csak porszem a nagy hegyből -, mit az elmúltakból; a rég porladozó bölcsek irásaiból, mint reánk maradt örökségből túdunk.

Nagyobb részét annak, a megvólt, a mit látott földön az ember, elseperte az enyészet szellője, s a feledés nehéz fátylát boritotta reá. Az emlékezet, mely mint gyenge szövétnek, némi világot vet az elmúlt időkre, s azt mútatja, hogy valahol bűn vagy gonoszság követhetett el e földön mindig lesujtott oda büntető kezével a Jehova.

Az első emberek megrontották Isten parancsát, azért a boldogságból a szenvedés pusztájába űzettek. Káin megölte ártatlan testvérét Ábelt, azért őt Isten bújdosóvá és vándorlóvá tette e földön. Kám¹ megcsúfolta atyját, midőn az megtántorodott; s ezért minden nemzetével² átoknak nemzetévé lett. Júdás eladta néhány ezüst pénzért az ő jó mesterét, az emberek megváltóját, ki Isten Fia volt. de nem élhetett a vérdíj hasznával, ert lelkevádolását elnem bírván magát felakasztotta. A zsidó nép keresztre feszíttte azt kit Isten hozájok küldött és ime 18száz³ esztendeje már miolta⁴ az Isten [az ő] hatalmával szétszórta őket a föld kerekségén. – S az apostol, mely dühösen üldözte Jézus követőit, de leveré őt a mennyei világosság. De valyon nem tapasztaltuk-e Isten büntető igazságát azokban is, melyeket saját hazánk történetében könyveiből olvashatunk. Nincs szó, mely [mely]⁵ kibeszélni bírná azon számtalan eseteket, melyek bizonyítják, hogy valamennyiszer vétkezett az ember, – mind annyiszor már e földön is megbűntethetett volna vétkeinkért. De

A mi volt, most is vagyon, és a mi következik, immár megvolt.

Megvolt hát a büntetés eleitől fogva, megvan az ma is és meg lesz az időknek végéig. Térj meg azért, keresztyén embertársam, hagyd el a múlt évben követett vétkeidet és most kezdj új életet, rettegj attól az Istentől, ki miólta nap jár az égen, esztendők mennek és jönnek keresztül a föld felett; soha egyetlen bűnt sem hagyott bűntetés nélkül. Ha tekintetünk az elmúlt idők történetébe úgy találjuk, hogy az emberi nemzet sorsa ez volt mindenkor születtünk különböző arczal és testalkattal és egynéhány esztendőn keresztül e világi élet örömeit s keserűségeit élvezzük, aztán mint búborék, hirtelen elmúlik; a tegnap elmúlt esztendő igazolta ezt. Óh, hány keresztyén embertársunk múlt ki az elmúlt évben is kik ma esztendeje még vígan állottak az élők közt? Hánya család mely az elmúlt évben nem számlált ma két tagnál többet ma hárman vagynak. Találunk olyat is, ki a múlt évben még férj vagy feleség volt, s ma özvegység keserű kenyerét eszi? Igen! nemünk kérlelhetetlen ellensége a halál kivette adóját az elmúlt évben is közülünk, a temető sírhantjai szaporodtak [folytában?] is.

Bizonyos az is, hogy azok helyett, kiket a Mindeható kiszólított az élők seregéből jőhet az újabb nemzedék mely hivatva lesz a kidőlt nemzedéket pótolni.

Nem tudhatjuk azt hogy a jövő újévet hányan fogjuk elérni? hogy a természet rendje nem bomlik e fel, nem változik-e ennek ábrázatja, mielőtt e most kezdődött új év véget érne.

Óh miért bántják hát a halandó emberek egymást, holott nem tudják hogy a jövő perczben nem kondul-e végórájok. Ne bízzunk hát keresztyén testvéreim semmiben, ne ragaszkodjunk semmihez e földön , mert minden veszendő a nap alatt.

Csak egy van kitől mindent várni, kit szent félelemmel imádni kell és ez a változhatatlan Isten. Atyáink a sírban nyugszanak és porokká hamvadtak, a régi dicsőség nyomai elenyésztek; de kiknek szövétneke, mit Isten gyújtott a régi népeknek a tévelyégés éjelében lobogtatja mennyei fényét még ma is, csak ez nyit útat a múlandóság változásai közül állandó hazába örök jók hívására az egekben. Ámen.

1. Hám. Nóé fia. (1Móz 9,20-25) ↩︎
2. Itt nemzetséget, generációt jelent. ↩︎
3. 1800 év ↩︎
4. mióta ↩︎
5. szóismétlés ↩︎