Kedves Testvérek!
Szeretettel hívunk mindenkit gyülekezetünk választói közgyűlésére, melynek
– helyszíne: VÁNCSOD: templom, ÁRTÁND: imaterem
– időpontja: 2023. december 3., ÁRTÁNDON 9, VÁNCSODON 11 órától, az istentiszteletet követően.
Ezen az alkalon választjuk meg gyülekezetunk következő gondnokát, presbitereit, illetve pótpresbitereit. A jelölő időszakot követően a presbitérium által véglegesített választói lista a következő:
Gondnoki tisztségre választhatóak:
VÁNCSOD:
- Hiripi József
- Kalmár László
ÁRTÁND: Sápi Gyula
Presbiteri tisztségre választhatóak:
VÁNCSOD:
- Kalmár László
- Kerekes Imréné
- Kiss Aranka
- Kovács Mártonné
- Szabó Zoltánné
- Tóth János
- Tóth Zoltánné
ÁRTÁND:
- Bai-Borsi Éva
- ifj. Balogh Imre
- Sápi Gyula
- Szőke László
- Vass Sándorné
- Venyigéné Csáki Mária
- Varga Róbert
Pótpresbiteri tisztségre választhatóak:
VÁNCSOD:
- Bazsó Ferencné
- Ecsedi Istvánné
- Kiss Judit
- Ökrösi Attila
ÁRTÁND:
- Szőke Zoltán
- Fülöp Béla
A szavazás titkos lesz, ez azt jelenti, hogy szavazószelvényen lehet leadni a szavazatokat (a jelöléssel ellentétben ezen nem kell feltüntetni a saját nevet). A presbitérium javaslata a presbitérium létszámára: 1 gondnok, 5 presbiter és 2 pótpresbiter- természetesen a választás során ennél több is megválasztásra kerülhet.
Egy tisztségre akkor tekinthető megválasztottnak egy személy, ha a szavazatok legalább 50%át +még 1 szavaztatot elnyert.
A közgyűlés akkor tekinthető választóképesnek, ha a választói névjegyzékben szereplők legalább 10%-a, vagy a presbitérium létszámának legalább kétszerese jelen van.
A választás eredményessége érdekében feltétlen számítunk jelenlétére. Válasszuk meg együtt gyülekezetunk követekező presbitériumát!