Lekció: Ézs 35,1-10 https://abibliamindenkie.hu/uj/ISA/35/
Előima:
Urunk, Istenünk, mennyei Édesatyánk a Jézus Krisztus által!
Hálásan köszönjük Neked, hogy megengedted nekünk, hogy Atyánknak szólítsunk. Te látsz, ismersz és szeretsz minket, ezért Eléd visszük szívünket és könyörgünk, fogadd el azt hálaáldozatul. Köszönjük Neked mindazt az áldást, amit megsokasítottál rajtunk, gyarló teremtményeiden. Felhoztad ránk a napot, földjeinkre esőt adtál, kirendelted a naponkénti élelmünket, megoltalmaztad életünket. Emellett szemünk elé hozod Igéd világosságát és a mi Urunk, Jézus Krisztus örökségébe hívsz minket. Gyengeségünkben erőt adtál, bűneinket
Őbenne és Érte megbocsátottad, próbatételeinken átsegítettél és szenvedéseinkben velünk voltál. Magasztalunk ezért Téged, mindenható Atyánk!
Kérünk Téged, erősítsd meg bennünk a hitet, hogy minél többet vehessünk a Te gazdagságodból. Erősítsd meg bennünk a Te szeretetedet, hogy teremjük a jócselekedetek gyümölcseit. Töltsd ki most ránk Szentlelkedet, hogy az Ige tanulékony és figyelmes hallgatói legyünk. A Te Igéd világosítson, vigasztaljon és szenteljen meg minket. Hadd hallja meg közöttünk mindenki kegyelmed és vigasztalásod jóhírét, minden imádságra érkezzen meg a Te válaszod. Szólj Urunk mindazokhoz, akik segítségül hívják a Te nevedet. Így szólj Hozzánk Urunk, mert hallják a Te szolgáid. Ámen.
Textus: ApCsel 3,1-10 https://abibliamindenkie.hu/uj/ACT/3/
Kedves Testvéreim!
Hol történik meg az Istennel való találkozás csodája? Igénk szerint ott, ahol az ember nem is várná. Nem a templomban, nem a várt helyen és módon történik meg a csoda, hanem ott és úgy, ahogyan senki sem számított rá. A béna ember kolduló helyén, a templom árnyékában.
Történetünk pontos helyét és idejét is tudjuk. A helyszín a jeruzsálemi templom udvara, a pogányok és a nők udvarát elválasztó gyönyörű kapu, az Ékes-kapu. Nevét onnan kapta, hogy Heródes király korinthusi bronzból emeltette és gazdagon bevonatta arannyal ezt a kaput. Ékköve volt ez a templom épületegyüttesének, az embereknek káprázott tőle a szeme. A események délután 3 óra körül játszódik, amikor is a templomban az emberek a délutáni imára gyülekeztek. Ilyenkor minden jóra való kegyes zsidó eljött, hogy részt vegyen a délutáni könyörgésben. Szinte magunk előtt látjuk a jeruzsálemi templomhegyet, ahogy minden irányból nyílnak a kapuk és érkeznek felé az emberek, akik között a történet szempontjából két kis csoport érkezése különös jelentőségű. Egyfelől látjuk Péter és János érkezését, akik immáron nem a zsidó vallási előírások, az imádság és az áldozati szertartás kedvéért indultak el a templomba, hiszen tudták, hogy Jézus Krisztus helyettes áldozata végérvényesen eleget tett az ember bűnéért. Mégis elindultak a templom irányába, mert tudták, hogy az Újszövetség népe számára is a templom a legfontosabb találkozási hely, ahol Isten és ember találkozhatnak egymással. Elindultak és céltudatosan, a Szentlélek erejének friss lendületével érkeznek a templomhegyre.
Másfelől a történet elején láthatjuk a másik kis csoport érkezését: valakik egy sántát vonszolnak a kapu elé, szintén nemcsak a vallási előírások miatt és a hitgyakorlat kedvéért, hanem azért, mert a délutáni imádság egy jó alkalom az alamizsnagyűjtésre. A zsidó kegyességhez hozzátartozott ugyanis az alamizsnaadás. Mielőtt a hívők bementek a templomba, alamizsnát adtak ezeknek a szerencsétlen embereknek. Első ránézésre minden olyan szép és rendezett ebben a történetben és mégis olyan nagy az ellentmondás: amíg egyes emberek eleget tesznek a vallási kötelességüknek és bemennek a templomba, addig a templom árnyékában, az Ékeskapuban éktelenkedik ez a szerencsétlen sorsú ember, aki nemcsak testében, hanem a lelkében is nagyon beteg.
A sánta ember nem is tud mozogni, de a szöveg azt sejteti, hogy lelkesedést, élénk reményt sem igazán mutat. Miért mutatna, hiszen születése óta arra van kárhoztatva, hogy a templom kapujában kolduljon. A folytatásból kiderül, hogy ez az ember legalább 40 éve volt éktelenkedő ékköve az Ékes-kapunak. Fásultan teszi a dolgát, rá sem néz a mellette elhaladókra, hanem kéreget a hosszú évek alatt begyakorolt módon… és ezzel az élettől már semmit sem remélő emberrel szembe állnak az apostolok.
Mai első kérdésünk az, hogy ki ez a sánta és ki az, aki az apostolokhoz hasonlóan az örömhír átadására készül? A szószékre tekintve magától értetődőnek tűnik a válasz, hogy a lelkész, az igehirdető hozza az Igét, a hallgatók kinyújtott kezébe kívánkozik a csoda, de persze tudjuk, hogy a maga rendjén a lelkésznek is ki kell nyújtania a kezét és az Ige hallgatói is lehetnek az Ige hirdetői. Isten ugyanis arra hív el mindannyiunkat, hogy a templom falain kívül hirdessük az evangéliumot azoknak, akik valamilyen okból nincsenek itt. Ez a sánta ember nemcsak fizikailag nem juthatott Isten elé. Korának felfogása szerint fogyatékossága maga Isten átka és büntetése. Nem mehetett be, nem vihették be a Templomba. Mindig is egy másodrendű hívő, egy többszörösen másodrendű ember maradt. Ebbe az érzésbe pedig hamar bele lehet fásulni és bele lehet betegedni. Ennek az embernek nemcsak a lába, de a hite és a teljes élete ott ült magatehetetlenül az Ékes-kapuban, az Isten házához oly közel, de az Istentől mégis oly távol.
Hányszor érezzük magunkat mi is így, kedves Testvéreim! Hányszor ülünk reménytelenül, tehetetlenül Isten közelébe úgy, hogy távol érezzük magunkat Tőle! Hányan vannak azok, akik mellett elmentek a hívő emberek, az egyház, és soha nem érezték azt, hogy ők is fontosak, ők is kellenek! Hány embernek jelölik és jelöljük ki mi is a helyét a kapuban, a küszöbön!
Ez a sánta ember úgy szólította meg az apostolokat, mint aki már régen feladott minden igazi reményt, hiszen nem keresi a tekintetüket, mintha már nem is gondolná komolyan a kérést. A tanítványok érzékelik, hogy ez a szerencsétlen ember már rég belefáradt a koldulásba és nem figyel rá, ezért Péter felszólítja, hogy nézzen fel. Ez a felszólítás a történet fordulópontja. Péterék nem elégszenek meg a pénz odavetésével, hanem valami mást akarnak: figyelmet és meghallgatást. Építő kapcsolat, igazi találkozás nem is igazán jöhet létre másképpen, csak ha egymásra figyelünk és kíváncsiak vagyunk egymásra. Nagyon sok kapcsolatból, barátságból, házasságból ez a figyelem hiányzik. Sokszor megelégszünk az „alamizsna” odadobásával. Nagyon sok gyermek megkap mindent: zsebpénzt, telefont, kirándulást, de odafigyelést annál kevesebbet. A kutatások szerint egy átlag magyar édesapa naponta 2 percet tölt a gyermekével. Mind családtagként, mind gyülekezeti tagként vigyáznunk kell arra, hogy a kapcsolatainkat az odafigyelés tartsa össze. Az időről-időre odadobott alamizsna nem elég. Ne menjünk el a másik mellett, hanem álljunk meg mellette és keressük a tekintetét, a megértését, a figyelmét, mert gyógyulás csak ebből fakadhat!
Péter odafordul a sántához, ajándékozni akar, de ehhez szükség lesz a sánta ember figyelmére is. Felnéz, és azt reméli, hogy pénzt adnak neki. Nem remél többet, mint amennyit a saját eszével elérhetőnek tekint. De még ez a felnézés is elég a csodához. Sok csodát és gyógyító lehetőséget szalasztunk el akkor, amikor nem emeljük fel a tekintetünket a hozzánk szóló Istenhez. Talán makacságból, talán reménytelenségből, talán hitetlenségből. Isten Igéje ma is hozzánk szól és hív, hogy emeljük fel a tekintetünket, mert hozzánk akar szólni!
Már önmagában az is ajándék egy elesettnek, akire a legtöbbször senki sem tekint, ha valaki szívből hozzá szól és komolyan veszi a vele való találkozást. A világ tele van szárnyaszegett, elcsüggedt emberekkel, akiknek sokszor már arra sincs erejük, hogy felemeljék a tekintetüket. Az elrejtett szem, a lefelé irányuló tekintet azt jelzi, hogy nincs mögötte igazi reménység. Mitől is lenne szebb és jobb a világ, ha rászorulóként magunk sem hisszük el, hogy valami mást is kaphatnánk, ha beérjük az ezüst garassal, a pillanatnyi alamizsnával, azokkal az értékesnek tűnő dolgokkal, amik igazából sem jobbá, sem szebbé nem teszik az életünket. A sánta embernek egyértelműen az jelentene változást, ha lábra tudna állni, de erre gondolni sem mer. Ekkor közli vele, hogy ezüstje és aranya nincs és ezzel végképp kiábrándítja ezt a sánta embert. Annál nagyobb a meglepetés, amikor Péter felajánlja azt, amije van: a Jézus nevében végzett csodálatos gyógyítást. Nincs is idő átgondolni, hogy milyen lehetetlen dolgot beszél, Péter már karon is ragadja a sántát és lábra állítja azt, aki soha életében nem tudott járni. Ez az ember megkapta azt, amire igazán szüksége volt, azt, amiről el sem tudta képzelni, hogy az övé lehet.
Örömében ugrál, szökdel, bemegy a templomba és dicséri az Istent. Ebből az örömteli mozzanatából láthatjuk, hogy Isten sokkal többet akart adni neki, mint amennyit az ember elképzelhet magának. A sánta ember csak attól lett egészséges, mert lábra állt, hanem azért is, mert beléphetett a templomba. Nemcsak a fizikai, hanem a lelki egészsége is teljes lett. Ha az evangéliumokat olvassuk, Jézus is így gyógyít: nemcsak a látást, a járni tudást, a fizikai egészséget adja vissza, hanem magát, az Istenbe vetett hitet, bizalmat és a Vele való közösséget is visszaadja. Nem túlzás azt mondanunk, hogy ennek az embernek először a hite gyógyult meg és csak utána a lába. Vajon mi tudjuk, hogy mi gyógyít minket? Keressük az Isten gyógyító közelségét? Ugyanis nem Péter varázslata, hanem a Jézus Krisztus nevében tett felszólítás gyógyította meg ezt a sánta embert. Jézus ereje, jelenléte minden emberi elképzelést felülír, a lehetetlent lehetségessé teszi, a sántát járóvá. Jól tudta ezt Péter, akit szintén maga Jézus Krisztus tett késszé a Róla való bizonyságtételre. Péter nem rejti véka alá, hogy Ő Jézusra nézve és Neki köszönhetően tudja az Isten csodáit hirdetni. Átengedi magán Isten túlcsorduló kegyelmét. A körülöttünk levő világnak elsősorban arra van szüksége, hogy lássák rajtunk, hogy mit tett velünk az Isten kegyelme. Mert Isten kegyelméből vagyunk azok, akik vagyunk. Így lehetünk és kell lennünk nekünk is Isten túlcsorduló szeretetének a tovább adói – Jézus szavaival élve: a hegyen épített városok.
Jézus nevében ez az ember azt kapta, amire igazán szüksége volt: az EGÉSZ-ségét. Jézus nekünk sem akar ennél kevesebbet adni. Rá tudunk-e úgy hagyatkozni, mint ez a sánta ember Péterre?
Az egykori sánta emberben szintén túlcsordul Isten gyógyító szeretete és az ez iránt érzett öröm. Olyan csoda történt vele, amelynek nyomán dicsőítenie kellett Istent, de az őt körülvevők sem maradtak közömbösek. Azon túl, hogy meghallották őt az Urat magasztalni, maguk is belátták, hogy Ézsaiás próféta szavai teljesednek be: elérkezett az Isten kegyelmének ideje, amikor a „sánta ugrándozik.”
A csoda egyúttal megerősítés és megerősödés Péternek és Jánosnak is: Isten valóban arra hívja el az övéit – és a tanítványok nyomdokain minket is -, hogy az Ő túlcsorduló szeretetéből gazdagítsunk, üdítsünk fel másokat is.
A sánta ember gyógyulása tehát Jézusra mutat. Az Ő nevében van gyógyulás, az Ő nevében mi is keljünk fel és hirdessük Isten túlcsorduló kegyelmét azoknak, akik megbénultan, összetörten várják Isten vigasztaló és gyógyító szavát. Ámen.
Utóimádság:
Mennyei Édesatyánk!
Köszönjük, hogy az imádság órájában mi is itt lehetünk a Te hajlékodban és megszólíthatunk Téged. Kérő kezeinket Feléd nyújtjuk, de ha megkérdeznéd, hogy ténylegesen mire volna szükségünk, bizony be kellene vallanunk, hogy sokszor magunk sem tudjuk, hogy mi a jó nekünk, a Te kegyelmed és lehetőségeid nagyságának elgondolására pedig végképp kicsinyhitűnek bizonyulunk. Kérünk, adj bátorságot és kitartást a kéréshez.
Gondviselő Istenünk, oly sok a beteg, a szenvedő ember. Küldj hozzánk ma is örömhírt mondó, gyógyítást vivő követeket. Add, hogy mi sem legyünk restek elindulni Feléd és embertársaink felé. Alamizsna helyett ma is részeltess gyógyító hatalmad csodájában. Akinek jártányi ereje sincs, adj erőt a lábaiba, hogy elindulhasson; akinek rosszindulatú betegség emészti a testét, tisztítsd meg belsejét, hogy visszatérhessen az övéihez, akinek lelkét gyötri a betegség, adj bátor szívet és megújult életkedvet!
Urunk, Istenünk! Kérünk, részeltess a meggyógyultak örömében! Add, hogy együtt tudjunk örvendezni mindazokkal, akiket megsegítettél. Add, hogy a saját életünkben tapasztalt jelenlétedet, gyógyító kezed nyomát mi se hallgassuk el, hanem tudjunk mindenkor tiszta szívvel, hangos szóval mondani, hogy Tied a dicsőség, legyen áldott a Te neved!
Mindezek fölött pedig teljesüljön be azok a kérések, amiket az Úr Jézus Krisztustól tanultunk: Mi Atyánk…
Énekek: 155. 105/1-3. 226/1-2. 226/3-4. 345.
