A SZERZŐRŐL

Christoph Demantius (1567-1643), kései német reneszánsz zeneszerző. Munkássága ékes példája a német reneszánsz zene „barokkosodásának”. Reichenbergből (ma: Liberec, Csehország) származik, kezdeti tanulmányait is itt folytatta, majd Bautzenben tanult tovább, ezt követően pedig Wittenbergben szerzett képesítést, nemcsak zenészként, hanem teológusként és költőként is. (Kortársaival együtt példája volt a reneszánsz polihisztor – több tudományban is jártas – zenészeknek.) Kántorként (tehát a gyülekezeti zenei élet vezetőjeként és iskolai énektanárként) Lipcsében, Zittauban, végül Freibergben szolgált. A harmincéves háború rendkívüli áldozatokat követelt tőle is: négy házassága is volt, amelyekből elvesztette feleségeit és gyermekei nagy része is előtte halt meg.

Valószínűleg a korai barokk nagy zeneszerzőjét, Melchior Franckot is tanította. Műveinek stílusa a Lassust követő zeneszerző nemzedéké, amely egyre inkább a feltörekvő új velencei stílus (Gabrieliék és Monteverdi) hatása alá kerültek. Mindezek mellett neki és német kortársainak jelentős szerepe van a lutheri hagyományok, a korálok és a német nyelv és zenekultúra ápolásában, a velencei új stílussal való összekovácsolásában. Így Demantius zeneéje is a későbbi barokk zeneszerzők (Schütz, Scheidt, Bach, stb.) számára példaként szolgált.

 

JÁNOS- PASSIÓ

A mű 1617-ben született, egyidőben és egy stílusban Bartholmaus Gesius és Johannes a Burgk motettapassióival. Ezen passiók jellemzője, hogy a hagyományos szereposztásos eljárás (az evangélistát, és a történet szereplőit külön énekesek szólaltaják meg (ld. Bach passióit) helyett, egyetlen kórusműben, a kor egyházi zenéjében, a motettában egyesíti és a teljes kórus végig részese a történetnek. Jól lehet, a művön belül a különböző megszólalók külön karaktert kapnak: Jézus megszólalásait a mélyebb férfi szólamok, míg pl. Pilátus megszólalásait a magasabb szólamok éneklik. A tömeg megszólalásait a teljes kórus énekli.

A mű terejedelmében is sokkal rövidebb későbbi párjainál: Demantius nem zenésíti meg a teljes bibliai szöveget, sokkal inkább egy kivonatot készít a János evangéliumában olvasható passióból, annak számára lényeges részeit kiemelve. Ugyanígy egyes érzelmek, képek megjelenítése is rövid és tömör. A Bachnál megszokott közbenső megszakítások (áriák és korálok), melyek egyfajta válaszként hangzanak el a történetre – Demantiusnál hiányoznak. Csupán a mű végén hangzik el egy két soros bibliai imádság: Hiszünk, urunk, segíts a mi hitetlenségünkön!” A mű így lényegretörően elénk adja a történetet, és eredeti helyének megfelelően az istentisztelet része kíván lenni.

A mű 3 részre tagolódik: (1) Jézus elfogása és kihallgatása, (2) Jézus Pilátus előtt, (3) Jézus kivégzése. A tételek között megszólaló művek az előadók által választott és beékelt darabok (mondhatni: egy kicsit „bachosították” a művet), de a mű ezek nélkül is végig hallgatható.

A művet az Ensemble Polyharmonique együttes játszotta felvételre, mesteri módon. Érdemes megfigyelni, hogy milyen kicsiny apparátussal dolgozhatott maga Demantius is.

Az első rész itt hallgatható meg.

A második rész itt hallgatható meg.

A harmadik rész itt hallgatható meg.

(Az album Spotify-on is elérhető).

A mű kottája ide kattintva nyitható meg.

A mű magyar szövegkönyvét itt elérhető.CHRISTOPH DEMANTIUS_ JOHANNESPASSION

 

 

Print Friendly, PDF & Email