- Lekció: Jn 6,22-51
- Textus: Jn 6,35.48-51
Kedves Testvérek!
- Újkenyér, újbor – régi aratási ünnepek, az ókori ember számára mindenhol oly természetes ünnep – akár az Ószövetségben, akár azon kívül. Izrael népe azzal a kiváltsággal élhetett, hogy tudta: nem az istenek szeszélyeinek, nem a természeti erőknek vannak kiszolgáltatva, hanem a minden évben asztalra kerülő termés az élő Isten áldása. Hatalmas különbség: sokszor kifejezésre jut az Ószövetségben: az embernek ezt észre kell venni, ezért hálát kell adnia. Isten áldása csak úgy lesz a miénk, ha mi is az Istenéi vagyunk. Az, hogy áldás vagy átok ér egy embert, egy népet, az az Istennel ápolt kapcsolatán, a Neki való engedelmességén múlik.
- Azonban nem ilyen egyszerű az áldás és átok képe. Az ember hajlamos azt hinni, hogy a kenyér csakis az ő erőfeszítése nyomán kerül az asztalra. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az Isten áldását kilehet csikarni, meg lehet érte dolgozni. Mint a hamis próféták Illés körül: egész nap táncolnak, vágdossák magukat, énekelnek, hogy az istenség adja meg, amit kérnek. Bizony, ma is sokszor szeretnénk ehhez hasonló mágiát végezni. Küldjük a pénzt mindenféle „energiát” közvetítő embernek, vagyonokat költünk csodagyógyszerekre, a legjobb utazásokra, a legdrágább autókra. Sőt: ha úgy gondolkozunk, hogy a templomba járással, vagy az adakozással kivívjuk az Isten áldását, szintén mágiát végzünk. A mágia az emberfelettit, az istenit – sőt, az élő Istent akarja birtokba venni. Mai igénkben azt olvassuk, hogy Jézus azonnal átlátott az Őt követő tömeg lelkén. „Bizony, bizony, mondom nektek, nem azért kerestek engem, mert jeleket láttatok, hanem azért, mert ettetek a kenyerekből és jóllaktatok.” Igen, ez a jel tetszik az embereknek. Legyen kenyér, legyen mindig ennivaló, amiért meg se kellett dolgozni. Legyen mindig a kevésből sok és még több! Ha tovább olvassuk a történetet, akkor látjuk, hogy a tömeg még Isten Igéjét is felhasználja a saját érdekeiért. „És te milyen jelt mutatsz, hogy miután láttuk, higgyünk neked? Mit cselekszel? Atyáink a mannát ették a pusztában, ahogyan meg van írva: „Mennyei kenyeret adott nekik enni.” Jézus, kérünk vedd észre, mit akarunk! – azért vagy Te Jézus, az Isten küldötte, hogy minket jól tartsál, nem? Mi eljöttünk, mi követtünk, lásd, még az Igét is tudjuk – ezért cserébe adj valamit! Lesújtó, hogy miután Jézus bevonul Jeruzsálembe és nem űzi ki a rómaiakat – ahogyan Izrael várta – ugyanezzel a lelkiséggel üvöltik Pilátus előtt: Feszítsd meg! Testvéreim, nézzünk magunkba: mire és merre irányulnak vallásos cselekedeteink? Vajon nem akarunk-e sokszor mi is mágusok lenni? Vajon nem szidjuk-e Istent, ha valamit nem vagy nem úgy ad meg nekünk, ahogyan kérünk? Más helyen azt olvassuk, hogy Jézust a kenyér megsokasítása után királlyá akarják tenni az emberek – de Ő ebből a királyságból, ebből a mágiából nem kér.
- A Bounty csoki reklámszövege: „az Édenkert íze.” Jól kifejezi azt, hogy az ember mit is üldöz. Az Édenkertet. Azt a nyugalmat, gondtalanságot, kényelmet akarja, amiről úgy gondolja, hogy az Édenkertben van. Az Édenkert azonban nem ilyen. Nem ezért hívjuk Édenkertnek. Hanem azért, mert ott Isten és az ember közvetlen kapcsolatban volt. Igazi szeretet-kapcsolatban, színről-színre látásban. A bűnbeesés óta az embereknek az Édenkert kell, csak Isten nélkül. Ilyen hely azonban nincs. Ilyen érzés azonban nincs. Hiába habzsoljuk a „Bountykat”, a csokikat, az édesnél édesebb dolgokat, hiába kábítjuk magunkat és keressük az élet „habos oldalát” – nem fogjuk megtalálni. Pár nappal ezelőtt küldtük ki az első „Bizonyságtevő” lapunkat, amelyen a vers így fogalmaz: „…S vedd még ehhez a Lét/ Ezerszer ezer örömét /Szívem vágyát be sem váltják, el sem oltják. / Ami édest a Minden kínál, /Jézushoz képest mind silány.” Jézus nélkül az ember élete üres marad, Őt nem lehet helyettesíteni semmi mással.
- Ezért vegyük fontolóra, mit is mond Jézus: „Én vagyok az élet kenyere.” A kenyér a legalapvetőbb élelmünk. Csak az tudja értékelni, aki megszenvedett érte és aki tudja, hogy milyen rossz, ha nincs kenyér. Sok gyermek elhajítja az iskola előtt a kenyerét, mert tele van a hasuk a sok édességgel és rágcsálnivalóval. Az embereknek édesség kell, még több és több kell. Nem igazán ízlik már a kenyér. Éppen ezért hízunk olyan sokan el, éppen ezért vagyunk egészségtelenek. Az édesség eteti magát, sőt: éhessé teszi az embert, hogy egyen és egyen még. Közben tönkreteszi az ember egészségét. Jézus nem az élet „bounty-ját”, nem az élet „habos oldalát”, nem az élet „édességét” kínálja. Ő az élet kenyere. A legalapvetőbb. Nélküle az ember egészségtelen, erőtelen marad. Kedves Testvéreim, ha mi is azt gondoljuk, hogy a legfontosabb az egészség, akkor jól gondoljuk. Valóban az a legfontosabb. Jézus nélkül azonban nincs egész-ség. Nélküle fél-egészség, fél-erő, fél-élet van. Mert a legfontosabb tápanyagok, a legszükségesebbek hiányoznak az életünkből. Lehet, hogy a Jézus által kínált kenyér egyszerűbb, nem annyira ínycsiklandozó. Lehet, hogy a Jézus által kínált kenyér nem fog minden nap kitörő örömmel, felhőtlen sikerekkel kecsegtetni minket. Jézus kenyere nem feledteti el velünk a hiányosságainkat, bűneinket, de segít, hogy erőre kapva küzdjünk ellenük. Erőt ad, hogy talpra állva, Istenben bízva fussuk meg az előttünk levő pályát a teljes egész-ségig: a színről színre látásig, az Istennel való boldog találkozásig. Élünk-e ezzel a kenyérrel vagy hagyjuk, hogy a lelkünk napról-napra sorvadjon, erőtlenedjen? Vegyük komolyan, amit Jézus mond: Jézus azt mondta nekik: „Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha.”
- Ezért a kenyérért nekünk nem kellett megdolgoznunk. Nem is tudtunk volna. A bűnös ember csak a maga fekete, keserű kenyerét tudja elkészíteni. Ezt a tápláló, életet adó kenyeret maga Isten adta miértünk. Önmagát, az Ő jelenlétét adta. Önmagát, az Ő testét és vérét adta értünk. A mai alkalommal is megterítettük az úrasztalát, hogy Ti, kedves Testvéreim, jöjjetek velem együtt és magunkhoz vegyük ezt a mennyei kenyeret. „Ez az a kenyér, – mondja Jézus – amely a mennyből szállt le, hogy aki eszik belőle, meg ne haljon. Én vagyok az az élő kenyér, amely a mennyből szállt le: ha valaki eszik ebből a kenyérből, élni fog örökké, mert az a kenyér, amelyet én adok oda a világ életéért, az az én testem.” Ámen.
